Hasznos tudnivalók

Hasznos tudnivalók

Szállodánkról dióhéjban 

A híres magyar vendégszeretet, a „puszta” és a lovasok rejtelmes világa, a hamisítatlan magyar konyha remekei, a világhírű zamatos magyar borok, a népi hagyományok, a pazar gyógyfürdők és a több, mint ezeréves kulturális és történelmi értékek önmagukban is csalogatóan hatnak az utazni vágyók számára. Az Erdőspuszta Club Hotel**** Fenyves Vendéglő és Rendezvényterem Debrecen mellett, egy vadregényes fenyőerdő ölelésében mindezt csokorba szedve kínálja az ideérkező vendégeknek. 

Szállodánk Debrecentől alig 5 kilométerre, a 47-es és a 48-as sz. főútvonalak, valamint a nemzetközi repülőtér közelében, 30 hektáros természeti környezetben, 6 hektáros festői szépségű fenyőerdő közepén fekszik. A hozzá kapcsolódó Arbo Vendégházzal, Zöld Házzal és Attila Panzióval együtt 51 erdei panorámás szobával, köztük 5 lakosztállyal,valamint 8 
összenyitható szobával várjuk a hozzánk érkezőket. Club hotelünk szobái pótágyazhatóak, klimatizáltak és nemdohányzóak, tágas, bútorozott erkéllyel rendelkeznek, alapfelszereltségként LCD televízió, minibár, telefon, ingyenes wifi, szobaszéf, bőröndtartó, hajszárító és fürdőköpeny biztosítja vendégeink kényelmét.
A szobák és lakosztályok romantikus hangulatot teremtenek a hozzánk érkező pároknak, de az üzleti úton lévő Vendégeink kikapcsolódásához is tökéletes helyszínt nyújtanak komfortos szobatípusaink.
Újonnan épült 6 személyes Családi Faházaink családok és baráti társaságok számára ideális pihenési lehetőséget biztosítanak. A Faházak felől egyszerűen megközelíthető a kültéri Tó-medence és az Erdőspuszta Élménypark minden élményeleme.

Kisebb házainkat akár baráti, családi társaságoknak is ajánljuk, az épületek a hoteltől pár percre, egymás szomszédságában találhatóak.

Örömünkre szolgál, hogy egyre több hazai és külföldi utazó fedezi fel szállodánkat és szolgáltatásainkat, és tapasztalja meg személyesen, hogy miért is lettünk club hotel. 
Hiszünk abban, hogy a személyes törődés, az egyedi kiszolgálás, a házias ételek - melyeket többségében saját tartású állataink húsából készítünk el - garanciát jelentenek egy pihentető hétvége eltöltéséhez vagy akár egy több száz fős rendezvény sikeres lebonyolításához. 

A TELJES SZEMÉLYZET, VALAMINT A TULAJDONOS NEVÉBEN  SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK AZ ERDŐSPUSZTA CLUB HOTELBEN!

Hasznos tudnivalók 

ADAPTEREK, DUGALJAK
Nemzetközi használatra alkalmas dugalj, valamint különböző típusú adapter a hotel recepción személyesen vagy a 100-as melléken igényelhet.

ÁGYNEMŰ
A szobai ágynemű huzatot heti minimum kétszer cserélik a szobaasszonyok hosszabb itt tartózkodás esetén. Lehetőséget biztosítunk a napi ágynemű cseréjére vagy a csere mellőzésére. Ezen irányú kérését szíveskedjék a recepción személyesen vagy a 100-as melléken jelezni.

BABAÁGY/ BABAFELSZERELÉS 
Szobájába igény esetén babaágyat és különböző babafelszereléseket (pl. etetőszék, bili, wc szűkítő, fellépő, babakád, cumisüveg melegítő) készítünk be térítésmentesen.

BANK-, ÉS HITELKÁRTYÁK 
Vendégeink a készpénz mellett bank-, és hitelkártyával – Eurocard, Mastercard, Maestro, Visa illetve American Express kártyákkal, valamint OTP, MKB és K&H SZÉP kártyával is kiegyenlíthetik recepciónkon szállodai számlájukat. 

BIZTONSÁGOS CSOMAGMEGŐRZŐ SZOLGÁLTATÁS
Szállodánk recepcióján található csomagmegőrző helyiség elérhető távozó és érkező Vendégeink számára. A biztonságot a csomagjegy és a recepciós kolléga által vezetett nyilvántartás nyújtja vendégeink részére.

CSOMAGSZÁLLÍTÁS
Csomagszállítási szolgáltatás rendelkezésre áll. Igénybevételéhez kérjük, forduljon a recepcióhoz.

DOHÁNYZÁS 
Szállodánk valamennyi szobája nemdohányzó, így a dohányzás csak az arra kijelölt helyen – a földszinti látványteraszon és a szobák erkélyén – engedélyezett. Tűz- és környezetvédelmi okok miatt a csikkeket kizárólag a hamutálban szíveskedjenek elhelyezni! 
Megértésüket köszönjük! 

ELEKTROMOS AUTÓTÖLTŐK
Szállóvendégeink számára, itt tartózkodásuk ideje alatt felár ellenében töltési lehetőséget biztosítunk a kijelölt töltőállomáson. 

ENERGIATAKARÉKOSSÁG 
Megkérjük vendégeinket, hogy a szoba elhagyásakor az erkélyajtót minden esetben csukják be, és a mágneskártyát mindig vegyék ki a tápegységből és vigyék magukkal! Szállodánk valamennyi szobája - így az Öné is - légkondicionált, a hűtést/fűtést vendégeink egyedileg szabályozhatják, ez idő alatt a nyílászárókat kérjük becsukni! 

ERDŐSPUSZTA EXKLUZÍV 

Exkluzív wellness hosszabbítás
Vendégeink kérésére privát wellness használatot biztosítunk pezsgő és rózsabekészítéssel.

Exkluzív romantikus bekészítés
Lepje meg kedvesét egy ínycsiklandó romantikus bekészítéssel. Kérésére gyümölcs-, és csokoládéválogatást készítünk be szobájába egy üveg pezsgő és egy szál rózsa kíséretében.

A fenti szolgáltatások igénybevételéhez kérje recepciós kollégánk segítségét személyesen vagy a 100-as melléken. A fenti szolgáltatásokat foglaltság függvényében, felár ellenében tudjuk teljesíteni. 48 órán belüli megrendelés esetén a szolgáltatás teljesítését nem tudjuk garantálni. 

ÉRKEZÉS 
Érkezés: 14.00 órától 
Szállóvendégeinknek lehetőséget biztosítunk korai érkezésre szabad kapacitás függvényében leghamarabb 10:00 órától. A korai érkezés díja 8.000 Ft / szoba. A wellness szolgáltatások a korai érkezés esetén is igénybe vehetők.

A szobákat mágneskártya nyitja, amelyet érkezéskor a recepción vehetnek át vendégeink. A szobák áramellátásához is ez a kártya szükséges, melyet a bejárati ajtó melletti egységbe kell elhelyezni.

ESERNYŐ
Szállodánk recepcióján található esernyők elérhetőek szállóvendégeink részére.

ÉBRESZTÉS 
Vendégeink igény szerint telefonos ébresztést kérhetnek, amelyet előző nap szíveskedjenek a 100-as melléken vagy személyesen recepciónkon jelezni. 

FÜRDŐKÖNTÖS 
Vendégeink kényelme érdekében a szállodai tartózkodás idejére személyenként 1 fürdőköpenyt biztosítunk Önöknek, melyet 6 naponta cserélünk. 

FÜRDŐSZOBAI SZÉK ÉS CSÚSZÁSGÁTLÓ
Zuhanyzóinkban használható kisméretű széket és csúszásgátlót szállodánk recepcióján igényelhet személyesen vagy a 100-as melléken.

HÁZIÁLLAT 
Vendégeink házi kedvencei részére az erre a célra kijelölt szobákban, külön engedéllyel és kaució megfizetésével tudunk szállást biztosítani. A szobaasszonyok munkájának megkönnyítése érdekében, kérjük helyezzék ki a ’Kutya a szobában’ táblát az ajtókilincsre, ha a szobában hagyják a háziállatot! A háziállat elszállásolására vonatkozó részletes szabályzatot itt olvashatja.

INFORMATIKA
Nyomtatási, fénymásolási,szkennelési igényét kérjük jelezze a hotel recepcióján. Szállóvendégeink számára lehetőség van személyes, biztonságos nyomtatásra is a szálloda recepcióján. A szolgáltatást felár ellenében biztosítjuk. 
Kérésre a szobai internethasználathoz laptopot biztosítunk. A szálloda recepcióján internet kapcsolattal ellátott számítógép áll rendelkezésre díjmentesen.

INTERNET HOZZÁFÉRÉS 
Vendégeink részére a szobákban és szállodánk közösségi tereiben vezetékes és vezeték nélküli (Wi-Fi) internet hozzáférést biztosítunk. A kábel használatával - amely recepciónkon igényelhető - a készülék automatikusan csatlakozik. 

MINIBÁR 
A szoba hűtőszekrénye kizárólag a szállodánk által bekészített italok tárolására szolgál, az árlistát a hűtő tetején találják. 
Az elfogyasztott mennyiséget naponta pótoljuk, és a fogyás díját is naponta terheljük az Ön számlájára. Kérjük, hogy használják minibár összesítő lapunkat, továbbá az utolsó napi fogyasztást az elutazás előtt szíveskedjenek a recepción jelezni! 

MOSÁS-VASALÁS-VEGYTISZTÍTÁS
Vendégink számára szállodánk mosás-vasalás-vegytisztítás szolgáltatást biztosít. Szobája szekrényében talál zsákot tisztításra váró ruhaneműinek. 
A mosás a reggel 9-ig történő leadást követő 24 órán belül teljesül. 
Speciális szennyeződés / vegytisztítás / száraztisztítás igény esetén reggel 9-ig történő leadás esetén megállapodás szerinti határidővel teljesítjük a megbízást. 
Vasalási szolgáltatás a leadást követő 1 órán belül teljesül. Vasalót és vasalóállványt igény esetén biztosítunk a szobákban, kérjük jelezze igényét a foglalásnál vagy a recepción.

MŰSZAKI HIBA 
Amennyiben vendégeink szállodánk területén műszaki hibát észlelnek, vagy egyéb okból a szálloda általános állapotában, berendezésében kifogást találnak kérjük, mielőbb jelezzék azt recepciónkon vagy a 100-as melléken! Segítségüket köszönjük! 

NAPI TAKARÍTÁS 
A szobákat mindennap 09.00-14.00 óra között takarítjuk. Ha a szolgáltatást nem kívánja igénybe venni, azt az ajtón kívülre, a kilincsre akasztott „Kérem, ne zavarjanak!” táblával szíveskedjenek jelezni. 

PAPUCS 
Szállodánkban szobai papucsot felár ellenében biztosítunk vendégink részére. Igényét jelezze személyesen recepciónkon vagy a 100-as melléken.

PARKOLÁS 
Szállodánk parkolóját vendégeink térítésmentesen vehetik igénybe. 

REGGELI 
A szobaár minden esetben tartalmaz reggelit, melyet szállóvendégeink minden nap 07.00 – 10.00 óra között fogyaszthatnak el a Fenyves Vendéglőben. Amennyiben 07.00 óra előtt vagy 10.00 óra után szeretnék reggelijüket elfogyasztani, lehetőség van elvitelre hideg reggeli csomagot rendelni. 
Kérjük, hogy az erre vonatkozó igényüket előző este 20.00 óráig jelezzék, a recepción vagy a 100-as melléken. 

SZÉFHASZNÁLAT 
Szállodánk valamennyi szobájában számzáras, digitális széf védi vendégeink értékeit, melynek használati útmutatóját a széf mellett találják. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a széfben elhelyezett értéktárgyakért nem áll módunkban felelősséget vállalni! Megértésüket köszönjük! 

SZOBAHITEL 
A Fenyves Vendéglőben történő fogyasztásokat vendégeinknek nem szükséges azonnal, készpénzben kiegyenlíteniük, elegendő a szobakártya tartó tok felmutatásával igazolniuk a szobaszámot, majd aláírásukkal elfogadottnak tekinteni a számlát. Így az összesített díjtételeket távozáskor, egy összegben a recepción tudják rendezni.

SZOBASZERVIZ 
Kérésükre az Önök által választott reggelit, ételeket és italokat szobájukban felszolgáljuk az étterem illetve a konyha nyitva tartásával megegyező időintervallumban.
A szobában megtalálják a választékot, melyen tudják jelezni igényüket.
A szobaszerviz díja 1000 Ft/alkalom. 
Kérjük, szobaszerviz igényüket előző este 20.00 óráig jelezzék az étteremben, a recepción vagy a 100-as melléken. 

TÁVOZÁS
Távozás: 11.00 óráig 

Kései távozás I.: Szállóvendégeinknek lehetőséget biztosítunk kései távozásra szabad kapacitás függvényében 15.00 óráig (8.000 Ft / szoba) vagy 18:00 óráig (12:000 Ft / szoba). A wellness szolgáltatások a késői távozás esetén is igénybe vehetők.

Kései távozás II.: Szállóvendégeinknek vasárnapi távozás esetén lehetőséget biztosítunk, hogy részt vehessenek a vasárnapi svédasztalos ebédünkön, mely 4.900 Ft / fő áron foglalható és magában foglalja a késő távozás felárát is szabad kapacitás függvényében 15.00 óráig. Részvételi szándékukat kérjük, legkésőbb szombat este 18.00 óráig jelezzék recepciónkon vagy a 100-as melléken. 

Elutazás előtt a mágneskártyát kérjük a recepción leadni. 
Szobaasszonyaink elutazáskor ellenőrzik a szoba felszereltségét, állapotát, illetve a minibár tartalmát. 

TAKARÓ, PÁRNA 
Tartalék párna, takaró külön kérésre kapható. Különböző töltöttségű (toll, szivacs és anti-allergén) párnaválaszték áll vendégeink rendelkezésére. Igényét kérjük, jelezze recepciós kollégáinknak személyesen vagy a 100-as melléken keresztül!

TAXIRENDELÉS ÉS AUTÓBÉRLÉS 
Amennyiben taxit szeretnének rendelni, vagy autóbérlést kívánnak igénybevenni kérjük, forduljanak bizalommal recepciós kollégáinkhoz! 

TELEFON HASZNÁLAT 

Mellékek:

  • Recepció: 100-as mellék
  • Étterem: 136-os mellék
  • Wellness centrum: 125-ös mellék
  • Szobából-szobába: tárcsázza a szoba számát
  • Nyilvános telefon: A recepción található telefonkészülék nyilvános telefonként is üzemel.

TEXTÍLIÁK 
Kérjük a szállodai textíliákat ne vigyék magukkal, szíveskedjenek távozáskor a szobában hagyni. 

TISZTÁLKODÁSI SZEREK
Vendégeink számára fogkrémet és fogkefét biztosítunk külön térítés ellenében. Erre vonatkozó igényét kérjük jelezze recepciónkon személyesen vagy a 100-as melléken keresztül.

TÖRÖLKÖZŐ
Az Erdőspuszta Club Hotel**** nagy figyelmet fordít a környezet védelmére, ennek érdekében a szállodai szobákban elhelyezett törölközőket 3 naponta cseréljük.
Amennyiben kedves Vendégeink ettől eltérően a fürdőszobai textíliák időközbeni cseréjét igénylik, kérjük, hagyják a cserére szánt törölközőt a fürdőszoba padlózatán!
Ellenkező esetben a törölközőket a szárítórácson kérjük elhelyezni.

VARRÓSZOLGÁLTATÁS
Igény szerint vendégeink részére külön térítés ellenében varrószolgáltatást biztosítunk. Amennyiben reggel 9 óra előtt tájékoztatják igényükről recepciós kollégánkat, a megbízást 24 órán belül teljesítjük. 

VIRÁG-, ÉS TORTARENDELÉS
Amennyiben virágot, tortát kívánnak rendelni, kérjük, forduljanak bizalommal recepciós kollégáinkhoz! 

EGYÉB INFORMÁCIÓK 

  • Vendégeink véleménye kiemelten fontos számunkra. Kérjük Önöket, hogy vendégkérdőívünk kitöltésével segítsék munkánkat! 
  • Megkérjük kedves vendégeinket, hogy szállodánk és a környezet tisztaságára fokozottan ügyeljenek, a kihelyezett hulladékgyűjtőket minden esetben vegyék igénybe! 
  • Az Erdőspuszta Club Hotel területén okozott károkért vendégeink anyagi felelősséggel tartoznak!
    Megértésüket köszönjük! 
  • Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét, hogy a szállodai szobákat távozáskor ellenőrizzük vendégeink kényelme és szállodánk biztonsága érdekében. Ez a recepción történő utaztatáskor néhány percet is igénybe vehet, ezért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük. 

Kulináris élmények egy fenyőerdő közepén… 

A kulináris élmények kedvelőit Fenyves Vendéglőnkben tradicionális magyar ízekkel és az európai konyha remekeivel, míg erdő övezte látványteraszunkon bográcsban, grillen és kemencében készült ínyencségekkel várjuk. A páratlan ízvilágú fogásokat jórészt a tanyánkon tartott állataink húsából és konyhakertünk zöldségeiből, fűszernövényeiből készítjük el, így 
az Önök asztalára valódi hazai és házi specialitások kerülnek. Borlapunk a legnevesebb hazai pincészetek legkiválóbb borait kínálja vendégeinknek.

FENYVES VENDÉGLŐ 
Szállodánk földszintjén található a’la carte Fenyves Vendéglőnk hazai és nemzetközi ételkülönlegességgel várja Önöket. Az étterem a szállóvendégek mellett a külsős vendégek kiszolgálására is hivatott, így kérjük, éljen az asztalfoglalási lehetőségével, amely a 136-os melléken érhető el. 
Étterem nyitva:  V-Cs 07.00 – 23.00 óráig, ételkiszolgálás 11.00 – 22.00 óráig.
                               P-SZ 07.00 – 24.00 óráig, ételkiszolgálás 11.00 – 23.00 óráig.

ERDEI PANORÁMÁS LÁTVÁNYTERASZ 
Kora tavasztól késő őszig nyitva tartó élményteraszunkról csodás kilátás nyílik a szállodát körülölelő fenyőerdőre. Az étteremből és a Fenyves Rendezvényterem felől egyaránt megközelíthető, panorámás teraszon hűsítő koktélokkal, házi limonádékkal, csapolt sörökkel, fröccs variációkkal, valamint kávé különlegességekkel várjuk a felfrissülni vágyókat. 

SUNDAY BRUNCH 
Minden vasárnap 12.00-15.00 óra között Sunday Brunch várja a svédasztalos ebéd kedvelőit, ahol a korlátlan ételfogyasztást a felnőttek 4.900 Ft/fő, a gyerekek 12 éves korig 2.450 Ft/fő, 3 év alatt pedig ingyenesen vehetik igénybe. Az ebédre szombat este 18 óráig rögzítjük az asztalfoglalásokat.

PINCÉRHÍVÓ AZ ÖN KÉNYELMÉÉRT 
Szállodánk Fenyves Vendéglőjében korszerű pincérhívó rendszer működik, amely vendégeink kényelmét és komfortérzetét hivatott maximálisan kiszolgálni. Önnek nem kell mást tennie, mint az asztalon található pincérhívó gombjának megnyomásával jelezni, ha: étlapunkról sikerült választania; pincéreink segítségére vagy tanácsára lenne szüksége; 
vagy a számlát szeretné kérni. Pincérhívó berendezésünk segítségével diszkrét kiszolgálást biztosítunk vendégeink részére.

AJÁNLATUNK NAGYOBB TÁRSASÁGOK RÉSZÉRE (nem csak szállóvendégeknek)
Kora tavasztól késő őszig tematikus hetekkel és estekkel készülünk. Grill-, kemencés-, illetve bográcsesteken tanyánkon nevelkedett állatok húsából, hegedűszó és zamatos italok kíséretében szakadhat ki a dolgos hétköznapokból. Egész héten át tartó rántott csirke-, mangalica, vagy báránynapokon pedig többféle fogás közül válogatva ismerheti meg konyhánk hazai ízvilágát. Hagyja, hogy elvarázsolja ez az egyedülálló természeti környezet, élvezze a holdvilágot, a békák kuruttyolását, a tücsökmuzsikát vagy a kandallóban ropogó tűz halk moraját! 

Extrémebb programokra vágyó társaságok figyelmébe ajánljuk hamisítatlan falusi disznóvágásunkat, mely igencsak embert próbáló feladat, már csak a korai ébredés végett is, hiszen aki a disznó fülét és a farkát fogni akarja, annak időben talpon kell lennie. A résztvevőket „lélekmelegítővel“ fogadjuk a vendégház teraszán, majd kezdetét veszi a tor. A kíváncsibb és bevállalósabb résztvevők akár a munkálatokban – perzselés, kolbász- és hurkatöltés, tepertő készítés – is részt vállalhatnak. 


Testi és lelki kényeztetés szállodánk meseszép wellness centrumában 

Szállodánk hangulatos wellness & fitness centrumában masszázs szalon, álló szolárium, merülő medencével rendelkező finn és infra szauna, gőzfürdő, élményzuhanyok, jégkút, erdei panorámás beltéri óriás pezsgőfürdő kiúszóval a fűtött, kültéri kismedencébe, egész évben működő, élményelemekkel - pezsgőággyal, hátmasszázzsal, vízsugárral, pezsgőfürdővel - gazdagított kültéri nagymedence, a nyári időszakban erdőszéli napozókert nyugágyakkal, a téli időszakban merülő dézsás hagyományos tüzelésű kültéri finn szaunaház, külön térítés ellenében, kényezteti a felfrissülni vágyókat. Edzőtermünkben legmodernebb kardio- és fitness gépekkel, LCD tv-vel várjuk Önöket. 

  • Masszázs szalonunk bőrfrissítő peelingekkel, komplex masszázs csomagokkal várja a feltöltődni vágyókat. 
  • Kezei és lábai is megérdemlik a kényeztetést! Vegye igénybe Ön is pedikűr-manikűr, valamint kéz- és lábápolási szolgáltatásainkat! 
  • Erdőszéli, hagyományos tüzelésű, kültéri finn szauna házunk a téli hónapokban igény szerint akár privát célra is bérbe vehető, alkalmanként 10.000 forintért. 
  • Barnulni vágyó vendégeink wellness részlegünk álló szoláriumában élvezhetik a napfürdőzés örömeit. Ára: 990 Ft/3 perc 

A fenti szolgáltatásokra előzetes bejelentkezés szükséges wellness recepciónkon vagy a 125-ös melléken. 
Wellness & fitness centrumunk minden nap 08.00-20.00 óráig tart nyitva. 

WELLNESS BELÉPŐJEGY

Wellness központunk ajtaja nem csak szállóvendégeink előtt áll nyitva, külsős vendégeink délelőtti (08.00-14.00) vagy délutáni (14.00-20.00) belépőjegy megváltása ellenében korlátlanul használhatják wellness és fitness szolgáltatásainkat. A belépőjegy ára 8.000 Ft / fő és tartalmaz egy 4.000 Ft/fő értékű étkezési bónt is, mely a Fenyves Vendéglőben fogyasztható le. 

Szabadidős, sport és lovas programok az Erdőspuszta Élményparkban

Club hotelünk közel 12 hektáros lovas tanyáján színes lovas programok – lovaglás karámban, kedvezőtlen időjárás esetén 800 m2-es fedett lovardában, szakképzett lovas oktatás, hintózás, pusztakocsikázás, télen lovas szánkózás, – továbbá nemesített halakban gazdag horgásztó, őshonos magyar háziállatok teljes skáláját felvonultató állatpark állatsimogatóval várja az érdeklődőket. A sportbarátoknak a téli időszakban fedett és fűtött, tavasztól-őszig nyitott műfüves tenisz- és kispályás focipályánkat, valamint kerékpárkölcsönzési szolgáltatásunkat ajánljuk figyelmébe, míg a természetbarátok kijelölt túraútvonalakon gyalogtúrákat tehetnek az Erdőspuszták területén vagy a közeli Arborétumban. 

SZOLGÁLTATÁSAINK

  • Arboring Gokart pálya (Gyerek, Junior és Felnőtt kocsik állnak rendelkezésre)
  • Dodgem pálya
  • 9-D mozi
  • Vízi élményelemek
  • Segway
  • Paintball
  • Íjászat
  • Játékterem
  • Ping-Pong
  • Lovaglás (karámban, fedett lovardában)
  • Hintózás, pusztakocsikázás, lovas szánkózás
  • Műfüves tenisz- és kispályás focipálya (téli időszakban fedett és fűtött)
  • Kerékpárkölcsönzés
  • Horgászat privát halastavunkon

Bejelentkezés és időpont egyeztetés recepciónkon vagy a 100-as melléken. 


ERDŐSPUSZTA EXKLUZÍV 
Kísérje nyomon és szurkolja végig kedvenc mérkőzését, várva-várt hazai és nemzetközi sporteseményét Fenyves Rendezvénytermünk óriáskivetítőjén, ahol igény szerint éttermi szolgáltatással, bőséges italkínálattal, csapolt sörrel, kíváló magyar borokkal és fröccs variációkkal várjuk kedves Vendégeinket. Az ajánlat 10 fő fölötti társaságoknak, szabad teremkapacítás esetén érvényes.

Törzsvendég program 

Vendégeink hűsége és bizalma fontos számunkra, ezért a szállodánkban és vendégházainkban eltöltött harmadik alkalom után regisztrációt nyernek törzsvendég programunkba.

A kedvezmények igénybevétele:

  • A kedvezményeket csak a törzsvendég és közeli hozzátartozója veheti igénybe, névre szóló törzsvendégkártya ellenében, vagy  a három múltbéli foglalás igazolása után.
  • A kedvezmények nem átruházhatóak.
  • A szállásdíjból jóváírt kedvezmények nem összevonhatók.
  • A törzsvendég klubtagság visszavonásig érvényes.

 Állandó törzsvendég kedvezményünk:

  • Az étel- és italfogyasztásból, valamint szállodánk saját szolgáltatásainak listaárából    10% kedvezmény 
  • Welcome drink az érkezés napján
  • Grátisz késői távozás 15 óráig (szabad kapacitás függvényében)
  • 1 éjszaka foglalása esetén 10% kedvezmény a rack rate szobaárból
  • Minimum 2 éjszaka foglalása esetén 5% kedvezmény a csomagárból

Biztonsági házszabályzat 

Az Erdőspuszta Club Hotel**** és az Arbo Tanya biztonságos használatának előírásait jelen szabályzat tartalmazza, amely betartása a nevezett létesítményekben tartózkodók élet és testi épségét, személyes vagyontárgyainak biztonságát szolgálja.

  • Az Erdőspuszta Club Hotel**** és az Arbo Tanya által kínált szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket, szolgáltatásokat és eszközöket mindenki csak saját felelősségére, a használatra irányadó szabályok betartása mellett, rendeltetésszerűen veheti igénybe. 
  • A létesítmény teljes területén (18 ha) esetlegesen bekövetkező balesetekért és az őrizetlenül hagyott értéktárgyakért az üzemeltető felelősséget nem vállal. 
  • Az esetleges balesetek elkerülése végett felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a szálloda és a vendégház szobáinak erkélyein 14 éven aluli gyerekek csak szülői felügyelet mellett, a gondviselők saját felelősségére tartózkodhatnak! 
  • Az Arbo Tanyára vonatkozó „Házirend” betartása mindenki számára kötelező, azt a vendégek az Arbo Tanya főbejáratával szemben, valamint az átvezető erdei út mentén találják meg. 
  • Az Erdőspuszta Club Hotel**** és az Arbo Tanya teljes területe kerítéssel körbezárt, a vendégek ki- és be történő közlekedése 2 bejáraton keresztül lehetséges, s mindkét bejáratnál portaszolgálat működik. 
  • A szálloda és az Arbo Tanya teljes területére ételt és italt behozni szigorúan tilos! Csak a helyben vásárolt termékek fogyasztása engedélyezett. 
  • Háziállat az Erdőspuszta Club Hotel**** és az Arbo Tanya területére csak külön engedéllyel hozható be. 
  • Az Erdőspuszta Club Hotel**** és az Arbo Tanya területén nyitott kültéri, és zárt térben levő élménymedencék, szaunák, gőzfürdő, merülőmedence, élményzuhanyok, jégkút („wellness részleg”), nyitott kerti tó, fajátszótér, valamint elkerített, ólban, istállóban tartott állatok („háziállatok”) és szabadon közlekedő kutyák, macskák, baromfifélék találhatók. 

A jelzett létesítmények az alábbi szabályok betartása mellett, saját felelősségre szabadon látogathatóak: 
I. Wellness részleg 

  • A wellness részlegben található beltéri medence mélysége: 118 cm
  • A wellness részlegben található beltéri medence mélysége: 116 cm
  • A wellness központ, ezen belül is a szaunák és a gőzfürdő használatának részletes szabályait a részlegben jól látható helyen kihelyezett házirend, illetve a szaunák és a gőzfürdő ajtaja mellett elhelyezett szabályzat tartalmazza, melynek betartása minden vendég részére kötelező. 
  • Tekintettel arra, hogy a wellness részlegben úszómester nem tevékenykedik, a biztonsági szabályok betartása fokozott elvárás a vendégektől. 

II. Kerti tó 

  • A tó mélysége: 3-5 méter. 
  • A tóban fürödni, vizéből inni, abba bármilyen ételt, ételmaradékot, szemetet bedobni tilos. 
  • A tóban horgászni csak külön engedéllyel lehet. 
  • Gyermek a tavat felnőtt kísérete nélkül nem közelítheti meg, ott nem tartózkodhat. 

III. Játszótér 

  • A játszótér szabad területen található, nem elkerített. 
  • A játszótéren található játékokat csak rendeltetésüknek megfelelően, saját felelősségre szabad használni. 
  • A játékok gyermekeknek épültek, ezért azok használata súlyhatárhoz szabott az alábbiak szerint: hinta, mérleghinta mászóka: 100 kg. 
  • A játszóteret a gyermekek 14 éves életkorukig csak szülői felügyelet mellett használhatják. 
  • A játszótéren dohányozni, alkoholt fogyasztani, étkezni, azt a testi épséget veszélyeztető módon használni tilos. 

IV. Háziállatok, szabadon tartott állatok 

  • Az Arbo Tanyán élő háziállatok megközelítése megfelelő körültekintéssel és csak kísérővel lehetséges, az elkerítést szolgáló korlátok, kapuk és ajtók átlépése, kinyitása, zaj keltése tilos. 
  • A háziállatok etetése csak helyi felügyelő jelenlétében, és az általa biztosított állateledellel lehetséges. 
  • Az állatok simogatása csak a helyi felügyelő jelenlétében, kellő körültekintéssel lehetséges. 
  • Gyermekek 14 éves korig a háziállatokat csak szülői felügyelettel, és a helyi felügyelő kíséretében látogathatják. 
  • Állatsimogatás után a higiéniai szabályok betartása, kézmosás ajánlott, erre a helyszínen több lehetőség is adott. 
  • Az istállók, ólak és környékük fokozottan tűzveszélyes kategóriába tartoznak, ezért ezen a területen csak az arra kijelölt helyen engedélyezett a dohányzás. Nyílt tűz gyújtása, más tüzet okozó tevékenység végzése szigorúan tilos. 
  • Az Arbo Tanya területén állandóan, vagy időszakosan szabadon tartott állatok - kutyák, macskák, juhok, kecskék, szürke marhák, sertések és baromfifélék - élnek. A szabadon tartott állatokat megközelíteni, simogatni szigorúan tilos. 

V. Pusztabusz, hintó és lovaglás igénybevételének szabályai 

  • A pusztabuszt és a hintót lovak húzzák. A lovak simogatása, megközelítése, közelükben zajkeltés, az állatok pszichikai és fizikai bántalmazása tilos. 
  • A pusztabuszra és a hintóra fel- és leszállni csak az erre a célra készült lépcsőkön lehet. 
  • A pusztabuszról és a hintóról leugrálni, menet közben fel- és leszállni, azon felállni tilos. Menet közben mindenkor be kell tartani a hajtó utasításait. 
  • A pusztabuszra és a hintóra a megengedett maximális létszámnál többen nem szállhatnak fel. 
  • A pusztabuszon utaztatható maximális létszám (hajtó nélkül): 16 fő felnőtt vagy 15 fő gyerek és 2 fő felnőtt. 
  • A hintón utaztatható maximális létszám (hajtó nélkül): 5 fő felnőtt vagy 2 fő felnőtt és     3 fő gyerek. 
  • A lovaglás balesetveszélyes sportág, így mindenki csak saját felelősségére vegye igénybe a szolgáltatást.
  • Lovas oktatás: kezdő lovas csak az oktató utasításainak betartásával vehet részt oktatáson. 

 
Tűzvédelmi házszabályzat 

Szállodai szobák tűzvédelmi használati szabályai, a vendégek tevékenysége tűz esetén: 

  • Menekülési útvonal: a szobát elhagyva, a folyosón haladva, a lépcsőházon keresztül történik a főbejárat irányába, és onnan a szabadba. A részletes menekülési útvonalat a szobaajtó belső felületén találják. 
  • Tűz esetén a lift használata szigorúan tilos! 
  • A szobákban keletkezett tűz esetén a többi vendég riasztását haladéktalanul el kell kezdeni, és a recepciós szolgálatot mielőbb értesíteni kell. (TŰZ VAN! - TŰZ VAN!) 
  • A helyiségek áram-mentesítését a helyiségekben lévő kapcsolókkal el kell végezni. A vendég - ha módja van rá - értékes, személyes vagyontárgyait vegye magához, és a mellékelt menekülési útirányon át az épületet hagyja el. A közlekedő folyosón elhelyezett tűzoltó készülékkel, illetve tűzoltó tömlővel a tűz oltását - ha az megítélés szerint eloltható - el lehet kezdeni. (A vendég által eloltott tüzet is jelezni kell a recepción.) 
  • A helyiségekben elhelyezett elektromos berendezéseket az üzemeltetési előírásoknak megfelelően kell használni, ha ezzel a vendég nincs tisztában, akkor a szobaasszony vagy a recepciós segítségét kell kérni. A szoba elhagyásakor az elektromos berendezéseket le kell választani. Az elektromos berendezések csatlakozásának dugaszoló aljzatokból történő eltávolításakor ügyelni kell arra, hogy az aljzat a falból ne mozduljon ki, és lehetőség szerint szikrázást ne okozzon. 
  • Ha a helyiségekben a média eszközök és elektromos berendezések meghibásodnak, vagy kigyulladnak, azokat először - amennyiben mód van rá - az elektromos hálózatról le kell választani, majd értesíteni kell a személyzetet. 
  • A helyiségben a könnyen éghető, gyulékony anyagokat úgy kell elhelyezni, hogy a központi fűtőtesttől és annak csöveitől legalább 1 m távolságra kell elhelyezni. 
  • A helyiségekben éghető folyadékot tárolni, használni - kivéve italféleségek - szigorúan tilos! 
  • Tűz esetén az épület elhagyásakor a személyzet tanácsait, kéréseit minden esetben be kell tartani, a tűzoltóság megérkezésekor a tűzoltás vezető utasításait kötelezően követni kell.
MEGÉRI ITT FOGLALNI
Legjobb ár garancia
Azonnali visszaigazolás
Aktuális ajánlatok
Nincs foglalási díj
Logo

A sütikre vonatkozó irányelveinkkel és az Ön választásával kapcsolatosan felmerülő bármilyen kérdésével keressen meg bennünket.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. A jogszabályok szerint a sütiket abban az esetben tárolhatjuk az Ön eszközén, ha erre feltétlenül szükség van a weboldalunk működése érdekében. Minden egyéb típusú süti használatához az Ön engedélyére van szükségünk. Jelen weboldal különféle sütiket használ. A weboldalunkon megjelenő némelyik sütit harmadik fél szolgáltatóink helyezik.

Ön bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulását.


Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés. A weboldal ezen sütik nélkül nem tud megfelelően működni.
Cookie Domain
Session erdospuszta-clubhotel.hu/
Az oldal működéséhez szükséges munkamenet / session cookie. A felhasználó böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések közt.
CookieConsent erdospuszta-clubhotel.hu
Eltárolja a felhasználó sütikezelési nyilatkozatát az adott domain-en.
Csökkentett funkcionalitású Google Analytics google.com
Csökkentett funkcionalitású Google Analytics süti, mely személyes adatot nem tárol felhasználóinkról. Segítségével statisztikai adatokat készít a weboldal használatával kapcsolatban.

Funkcionális sütik

A funkcionális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, amelyek megváltoztatják a weboldal magatartását, illetve kinézetét, erre példa lehet az Ön által előnyben részesített nyelv vagy a régió, amelyben tartózkodik.
Jelenleg nincs ilyen süti az oldalon.

Marketing célú

A marketingsütiket a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.
Jelenleg nincs ilyen süti az oldalon.

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (a továbbiakban: Rendelet) előírja, hogy az Adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa, továbbá hogy az Adatkezelő elősegíti az érintett jogainak a gyakorlását.

Az érintett előzetes tájékoztatási kötelezettségét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény is előírja.

Az alábbiakban olvasható tájékoztatással e jogszabályi kötelezettségünknek teszünk eleget.

A tájékoztatást közzé kell tenni a Kft. honlapján, vagy az érintett személy részére kérésére meg kell küldeni.

A teljes adatvédelmi nyilatkozatot itt érheti el.

ERDŐSPUSZTA CLUBHOTEL****

Cégnév: Norta Kft.
Székhely: 1119 Budapest, Andor u. 21.
Cégjegyzékszám: 01-09-193759
Adószám: 13627375-2-43

4002 Debrecen, Diószegi - Panoráma út kereszteződése
Telefon/recepció:  +36-20-2999-444, +36-52-747-444

E-mail: info@erdospuszta-clubhotel.hu

 

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.


Feltétlenül szükséges sütik
3 süti

Funkcionális sütik
5 süti

Marketing célú
0 süti